#001 Az elejétől (2)

Na végül is ne a depressziós részel kezdjük hanem inkább a legelejétől…

Dave a világon élő hegy hülyébb ember a 😀 ! De egyben a legjobb barátom is… Csak mi ketten vagyunk egymásnak, nembirkánk létezni egymás nélkül!!(mint kiderült ő nélkülem igen.. 🙁  )

Tőle tanultam meg a játékokban játszani éntőlem tanult meg angolul, tőle tanultam meg hackelést éntőlem tanulta meg a történelmet… és ezek után nem bírtam ezt az egészet felfogni…

Megfenyegették?: ha nem hagy békén bandában összeverik megint vagy mi? Ezért inkább ott hagyott és keresett magának más barátokat…, az nem lehet legutóbb se tette…

Mert rólam lehet tudni hogy az összes fiú az egész iskolában szerelmes de inkább csak “szerelmes” belém,… ő nem  volt ilyen nyálcsorgató hülye gyerek, barátként és nem egy dödög csajként tekintett rám…

Még nagyon régen amikor gimibe kerültem akkor az össze fiú nyálcsorgatva vánszorgott minden szünetben mögöttem, eleinte örültem neki mer a sok hülye plázapicsa is csak bámulta a jelenteteket…De volt egy HATALMAS hátránya: mindenki engem tartott a plázapicsának… egy barátom se volt egy ismerősöm se, akkoriban még a gépemhez, az internetes világhoz annyira nem értettem így virtuális énem se volt.

Még az első 4 héten belül megjelentek a klikkesedések, és én egyedül elmaradtam… Én egyedül egy “bandát alkottam”, egyedül voltam csak a sok hülye izomagyú, nyálcsorgató voltak körülöttem, de ők sem azért hogy a “besztbrendzforeörjeim” legyenek….

Az 5 hétben elkezdett körülöttem legyeskedni egy a fiú (Dave)….

Mármint csak nézegetett szünetben ahogy olvasok és sokszor láttam, hogy ugyanaz a kedvenc írónk! 😀

Amikor elmentem megsétáltatni a kutyusomat akkor ő is jött és próbálta a cicáját maga után húzni, és utána azt mondta nekem amikor “véletlen” össze futottunk:

-Jé… te is erre szoktál sétálni?… 😀

Szegény cica addigra kiszabadult a pórázból és elkezdett felém futni, én elkaptam és elkezdtem simogatni és nyugatagain a cicust, hamar lenyugodott és elkezdett dorombolni, Dave mesélte, hogy őt nem “bírja”, mert sosem szokott a közelében maratni 30 másodpercnél tovább és én elmagyaráztam neki hogy ha így bánik vele akkor sosem fog! 😀

Megkért, hogy segítsek neki összebarátkozni és én persze, hogy igent mondtam mi mást csinálhattam volna! 😀

Elkezdtünk beszélgetni és többször találkozgatni, lett egy igazi barátom!! 😀 Ezt a sok barom nem nézte jó szemmel:

6 héttel később: egyik nap nem jött iskolába az az egyetlen ember aki miatt éltem még és nem kaptam idegösszeomlást a magánytól, hát persze hogy elkezdtem pánikolni…